Esti tvnézés, a háziírás fáradalmait kipihenendő..
Film, idősekről, halálról, arról, hogy az, ami valakiben értékes, fénylő, emberi, az hogyan válik lassan semmivé.
Énekes, bűvész a leépülés utolsó stádiumaiban.
Néni, szép, csillogó ápolt idős nő, a bűvészt ápoló feleség, tiszta szemekkel és vonásokkal, bácsi, derűvel széles kedves homlokkal.
Belémhasít az a furcsa maró érzés, hogy nem először látok ilyet... meg a tehetetlenség, hogy a legsziporkázóbb elmének is az a sorsa hogy kihúnyjon. A néni őszinte: "önzésből tartom itt, nem akarom, hogy elmenjen..." És tudom, hogy mit érez... a bácsi, amíg él, élő emlék.. még hozzá lehet érni, meg lehet csókolni, néha visszanéz, és élő tükörben látszik benne a múlt. A puszta emlékekhez már nem lehet hozzábújni. Remélni sem, hogy egyszerre mentek el... az már tényleg halott.
Amikor a bácsi halálos ágyát mutatják, tudom, hogy milyen az illata. Tudom, hogy azon az ásító, fekete odúvá mélyülő szájon szökik ki a lélek. Amikor úgy állnak a szájak, már tudom, hogy az illető halott... most látom harmadszor. Nem zavaró, nem csúnya... csak olyan.. végleges.
Belegondolok, hogy lesz e, akinek ősz fejjel végignézzem a halálát, és csak reménykedem, hogy a vonásain ugyanaz a jóság és kedvesség marad meg utolsóként, mint azokon, akiket eddig láttam.
Tudom, hogy lehet szebben meghalni. SZeretnék olyat is látni, aki a tudatából múlik el, és nem a testéből.
Akiket eddig láttam, hol kihúnyó, hol felpislogó tudattal mentek el, szétestek a gondolataik és szétestek a vonásaik. Azt hiszem ez nem törvényszerű.
Az élet... nagyon szép. És nagyon sokféleképpen tud fájni.
Friday, April 23, 2010
Saturday, December 5, 2009
otthon, te édes
Már jópár napja hazaértünk thaiföldről, túladtam az ott beszerzett gyönyörű kokottcipőn, lassan kezdem visszanyerni az egészsgemet és a formámat, bár a lelkibékém volt már jobb állapotban is az idők folyamán.
Ma borestre megyünk, viszek némi sütit, édeset, sósat, jól azzal telt a napom, hogy szöszmötöljek velük, de ma elég beletörődő vagyok, szóval belefért...
A gyorsasg végett összeütöttem
Regina tönkretett kuglófját (én tettem tönkre a múltkor. :))
25 dkg cukor
25 dkg liszt,
1 cs sütőpor (nekem sok lett)
1 kk szódabikarbóna
2 tojás
1,5 dl víz
2 dl tejföl
0,6 dl olaj
10 dgk (inkább egy deka lesz az, de mindegy, szóval annyi kakaópor amennyi egy csokis kuglófba szerinted illik.) kakaópor
forma, vaj, sütő...
Teljesen rendben van, szerintem jól áll neki a gyömbérpor, fahéj és chili, amit beletettem, még lehet, hogy húzok rá némi csokit, de nem biztos...
Ma borestre megyünk, viszek némi sütit, édeset, sósat, jól azzal telt a napom, hogy szöszmötöljek velük, de ma elég beletörődő vagyok, szóval belefért...
A gyorsasg végett összeütöttem
Regina tönkretett kuglófját (én tettem tönkre a múltkor. :))
25 dkg cukor
25 dkg liszt,
1 cs sütőpor (nekem sok lett)
1 kk szódabikarbóna
2 tojás
1,5 dl víz
2 dl tejföl
0,6 dl olaj
10 dgk (inkább egy deka lesz az, de mindegy, szóval annyi kakaópor amennyi egy csokis kuglófba szerinted illik.) kakaópor
forma, vaj, sütő...
Teljesen rendben van, szerintem jól áll neki a gyömbérpor, fahéj és chili, amit beletettem, még lehet, hogy húzok rá némi csokit, de nem biztos...
Friday, November 20, 2009
Kilencedik nap –evason2
Chilloutnap… Ma kategorikusan és boldogan nem csinálunk semmit, csak sütkérezünk.. a reggeli zseniális volt, szushi és ananászlé minden mennyiségben (és milyen minősében!!!). Az egyetlen dolog amit nem csinálnak remekül az a narancslekvár… (node… zárom soraim, mivel vízbefojtásomra várnak…)
Reggeli közben nagyon viharra állt az idő, ezért nem mertünk elindulni messzire, csak a szoba végéig jutottunk és ott heverésztünk a napon, helyenként meztelenül (mivel úgysem lehet belátni…), a szemerkélő trópusi esőben ami csak mutatóba pöttyözte a medencét, és a szűrt finom meleg fehér fényben egészen jó árnyalatúra sültünk.
Délután motorra kaptunk és megnéztük a naplementét a sziget csücskéből és egy kis étteremben vacsiztunk. A tintahalacskáim olyan frissek voltak, hogy szinte még éltek, nem is bírtam megenni őket, Kal pedig tartja magát kontinentális étkezési szokásaihoz (reggelente mosolygom a szendvicsgyártást, szendvics, sajt, tojás… mókás)
Este a hedonizmus újabb fokára lépünk, most Madagaszkár kettőt fogunk nézni mandulás magnummal… meg esetleg némi fürdés az interkontinentális méretű kádban…
Bírom ezt a pasit… (ami semmilyen összefüggésbe nem hozható a helyszínnel vagy a jelenlegi körülményekkel).
No mára ennyit… A holnapra tervezett program: egyelőre kérdéses…. :D
Reggeli közben nagyon viharra állt az idő, ezért nem mertünk elindulni messzire, csak a szoba végéig jutottunk és ott heverésztünk a napon, helyenként meztelenül (mivel úgysem lehet belátni…), a szemerkélő trópusi esőben ami csak mutatóba pöttyözte a medencét, és a szűrt finom meleg fehér fényben egészen jó árnyalatúra sültünk.
Délután motorra kaptunk és megnéztük a naplementét a sziget csücskéből és egy kis étteremben vacsiztunk. A tintahalacskáim olyan frissek voltak, hogy szinte még éltek, nem is bírtam megenni őket, Kal pedig tartja magát kontinentális étkezési szokásaihoz (reggelente mosolygom a szendvicsgyártást, szendvics, sajt, tojás… mókás)
Este a hedonizmus újabb fokára lépünk, most Madagaszkár kettőt fogunk nézni mandulás magnummal… meg esetleg némi fürdés az interkontinentális méretű kádban…
Bírom ezt a pasit… (ami semmilyen összefüggésbe nem hozható a helyszínnel vagy a jelenlegi körülményekkel).
No mára ennyit… A holnapra tervezett program: egyelőre kérdéses…. :D
Nyolcadik nap Thaiföld, Phuket –Evason –WOW
Szóval tegnapi reggeli (sok bizarr turista nagy tömegben, bunkó torlódás a büféasztaloknál) után Édesem indítványozta a mielőbbi távozást, és én se tiltakoztam sokat.
Egy rosszarcú thai sofőr (akitől tegnap a motort béreltük) vitt át az Evasonba, és innentől kezdve megértem Kal elfogultságát a hely iránt…
Szóval, bazinagy szálloda, kis belső dzsungellel, saját belső járattal arra az esetre, ha nincs kedved sokat sétálni az apartmanodig. Sok sok szépséges napszívott korlát, meg járópadlók, az egész hely design minimalista, természetes és komfortos. Itt a dolgok nem azt mondják, hogy „nézd, szép vagyok”, hanem, hogy „rád várunk: használj. Érezd otthon magad”…
Az apartmanunk két emeletes az alsó szintet , (ahol a saját kis tengerre néző medencénk van –ez milyen szürreálisan hangzik már) még nem nagyon használtuk, de ott is simán elférne még két ember. Tehát a hotelben minden organikus, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy gyönyörű merített papírral, natúr, lakkozott teakfa dolgokkal és erős szövésű puha tarka textíliákkal és kerámiákkal van tele minden. Nincs műanyag, semmi, az ivóvizet is csatos üvegben kapjuk, nagyon stílusos.
Miután elfoglaltuk és megcsodáltuk a szobát lementünk a partra (a lementünk egy 10 perces gyalogtúrát jelent a szállodán BELÜL), ami gyönyörű, hamvas, fehéres szürkészöld volt, széllel , meg kis szigetekkel, és már csak a hajót vártuk, ami átszállít minket az egyik szigetre.
20 cm-el a víz fölött szelni a habokat (amik jól összepermetezték a naiv fényképész lencséjét), kopott kis fahajóban, egy csomó jobbára kedvesnek tűnő emberrel –párok zömmel, igényesek, kulturáltak-, és nézni a szigeteket a ragyogó bőrsimogató napsütésben… hát nem volt éppen rossz. :D:D
(Anyu, ide el KELL jönnöd, imádtad volna… az életérzés amikor kivisznek a korallhomokos –szép tarka és durva színes homok- saját elhagyatott szigetedre… eléggé jó…)
Egy-egy gyümölcskoktélt ebédeltünk, és hosszú ideig molesztáltunk egy remeterákot meg néhány kagylót. Azt hiszem ez volt a bosszúnk azért mert a korábbi romantikus fürdőzésünket –a parti sekély és átlátszó vízben Kal káromkodása törte meg, mert harapták a lábujjait a halak-
Délután ötkor az utolsó járat visszavitt minket a hotel mólójára, mi pedig a nap hátralevő részében a saját medencénkben fürödtünk, és kipróbáltuk az 180x130 (50?) egy sima, remekül kialakított betonkádat (organikus, kedvesen homoksárga beton, ezzel van burkolva az összes padló,meleg, sima és kellemes), teleengedtük forró vízzel, citromolajas fürdősóval, aztán amíg Kal valami nagyon tutis Nicholas Cage filmet nézett, én meditáltam benne egyet, hogy csak az orrom lógott ki… hát.. több mint komfortérzet….
Este a hotel éttermében vacsoráztunk, büféasztalról… sütöttek nekünk kókuszolajban shrimpet az nagyon jó volt, és a lehetőségek ellenére nem zabáltuk magunkat pocsékká.
Az este a baldachinos hatalmas ággyal.. és persze munkával telt.
Egy rosszarcú thai sofőr (akitől tegnap a motort béreltük) vitt át az Evasonba, és innentől kezdve megértem Kal elfogultságát a hely iránt…
Szóval, bazinagy szálloda, kis belső dzsungellel, saját belső járattal arra az esetre, ha nincs kedved sokat sétálni az apartmanodig. Sok sok szépséges napszívott korlát, meg járópadlók, az egész hely design minimalista, természetes és komfortos. Itt a dolgok nem azt mondják, hogy „nézd, szép vagyok”, hanem, hogy „rád várunk: használj. Érezd otthon magad”…
Az apartmanunk két emeletes az alsó szintet , (ahol a saját kis tengerre néző medencénk van –ez milyen szürreálisan hangzik már) még nem nagyon használtuk, de ott is simán elférne még két ember. Tehát a hotelben minden organikus, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy gyönyörű merített papírral, natúr, lakkozott teakfa dolgokkal és erős szövésű puha tarka textíliákkal és kerámiákkal van tele minden. Nincs műanyag, semmi, az ivóvizet is csatos üvegben kapjuk, nagyon stílusos.
Miután elfoglaltuk és megcsodáltuk a szobát lementünk a partra (a lementünk egy 10 perces gyalogtúrát jelent a szállodán BELÜL), ami gyönyörű, hamvas, fehéres szürkészöld volt, széllel , meg kis szigetekkel, és már csak a hajót vártuk, ami átszállít minket az egyik szigetre.
20 cm-el a víz fölött szelni a habokat (amik jól összepermetezték a naiv fényképész lencséjét), kopott kis fahajóban, egy csomó jobbára kedvesnek tűnő emberrel –párok zömmel, igényesek, kulturáltak-, és nézni a szigeteket a ragyogó bőrsimogató napsütésben… hát nem volt éppen rossz. :D:D
(Anyu, ide el KELL jönnöd, imádtad volna… az életérzés amikor kivisznek a korallhomokos –szép tarka és durva színes homok- saját elhagyatott szigetedre… eléggé jó…)
Egy-egy gyümölcskoktélt ebédeltünk, és hosszú ideig molesztáltunk egy remeterákot meg néhány kagylót. Azt hiszem ez volt a bosszúnk azért mert a korábbi romantikus fürdőzésünket –a parti sekély és átlátszó vízben Kal káromkodása törte meg, mert harapták a lábujjait a halak-
Délután ötkor az utolsó járat visszavitt minket a hotel mólójára, mi pedig a nap hátralevő részében a saját medencénkben fürödtünk, és kipróbáltuk az 180x130 (50?) egy sima, remekül kialakított betonkádat (organikus, kedvesen homoksárga beton, ezzel van burkolva az összes padló,meleg, sima és kellemes), teleengedtük forró vízzel, citromolajas fürdősóval, aztán amíg Kal valami nagyon tutis Nicholas Cage filmet nézett, én meditáltam benne egyet, hogy csak az orrom lógott ki… hát.. több mint komfortérzet….
Este a hotel éttermében vacsoráztunk, büféasztalról… sütöttek nekünk kókuszolajban shrimpet az nagyon jó volt, és a lehetőségek ellenére nem zabáltuk magunkat pocsékká.
Az este a baldachinos hatalmas ággyal.. és persze munkával telt.
Wednesday, November 18, 2009
Hetedik nap este- Patong beach by night
Este bementünk a belső utcákba, a legnagyobb és színesebb éjszakai nyüzsgésbe.
Egy egy éjszakai forgatag a következő humán elemekből áll:
vannak a helyiek, akik vagy igyekeznek eladni valamilyen szolgáltatást, az autójukat, és akkor harsány taxi, vagy tuk-tuk (mintha baromfiudvarban lennénk…)kijelentésekkel biztatják a járókelőket,
egy egy szalon előtt csoportokban ülnek a szépen sminkelt egyenruhás masszőrlányok, furcsán hangsúlyozva a massage szót, amíg az szinte teljesen elveszti az eredeti jelentését és hangzását…
vannak a bolti árusok, éttermi hívogatók, koldusok, és persze a prostik, akik legtöbbször valami fekete kis alig ruhában, gusztusos tűsarkakon kelletik magukat egy egy félreesőbb helyen, de azért ott vannak mindenhol. Vannak a kvázi kísérőprostik is (legalábbis elképzelhetetlennek tartom,hogy ennyi középkorú európai férfinak legyen fiatal, unott arcú fiatal thai neje).
Vannak a normális-hagyományos- turisták, mint mi, különböző korosztályból, (vagyis ellentétes nemű pár, akiket tényleg thaiföld érdekel) –ebből van a legkevesebb.
Végül persze vannak azok a turisták, akik itt élik ki azt, amit otthon titkolniuk kell, vagyis az azonos –vagy ki tudja- nemű párok, mindenféle korban, nemben és színben. Nagyon sok felbodyzott, narancsvörösre égett (aki menő nem használ naptejet) izomtrikós nyírott hajú középkorú európai járkál erre.. Mindnek zavart a szeme, és sokan vannak ez a része nem olyan üdítő az éjszakának.
Beültünk egy csillogó és kellemesnek látszó helyre –ugyanolyan volt mint a másik 30 mellette- rendeltünk (megtanultam, hogy itt többet nem iszom koktélt.. a mojitommal egy kórházat lehetett volna fertőtleníteni, olyan erősre keverték)
Szóval, ott ültünk egy sarokasztalnál, és hömpölygött előttünk a turisták a helyiek, az emberek nagy keveréke, ettünk (rántott tintahal karikákat, meg csirkét, isteni mogyorómártással, koktélokkal, salátával)és azon gondolkodtam, hogy ez mennyire üres… Amikor nem vagy előtte nagyon éhes, és nem dolgozol meg érte, és nem fárad el a tested, és nem voltál aktív, az evésnek nincs értelme. Meg annak sem, hogy ezerféleképpen csillogjon, amit magadba tömsz, miközben nincs rá szükséges,d, és melletted olyan emberek mennek el, akik naponta ha egyszer esznek és akkor is rizst. Az este igazi pillanatai a csillivilli éttermek és utcák ellenére azok voltak, amikor puszit kaptam egy orcideaárus kislánytól és ahogy Kal kihúzta magát, miután az ingzsebébe tűztem egy lila orchideát.
Furcsa egy világ ez.
Este némi munka, Édes benyalt a változatosság kedvéért egy gyomorfertőzést, majd alvás.
Egy egy éjszakai forgatag a következő humán elemekből áll:
vannak a helyiek, akik vagy igyekeznek eladni valamilyen szolgáltatást, az autójukat, és akkor harsány taxi, vagy tuk-tuk (mintha baromfiudvarban lennénk…)kijelentésekkel biztatják a járókelőket,
egy egy szalon előtt csoportokban ülnek a szépen sminkelt egyenruhás masszőrlányok, furcsán hangsúlyozva a massage szót, amíg az szinte teljesen elveszti az eredeti jelentését és hangzását…
vannak a bolti árusok, éttermi hívogatók, koldusok, és persze a prostik, akik legtöbbször valami fekete kis alig ruhában, gusztusos tűsarkakon kelletik magukat egy egy félreesőbb helyen, de azért ott vannak mindenhol. Vannak a kvázi kísérőprostik is (legalábbis elképzelhetetlennek tartom,hogy ennyi középkorú európai férfinak legyen fiatal, unott arcú fiatal thai neje).
Vannak a normális-hagyományos- turisták, mint mi, különböző korosztályból, (vagyis ellentétes nemű pár, akiket tényleg thaiföld érdekel) –ebből van a legkevesebb.
Végül persze vannak azok a turisták, akik itt élik ki azt, amit otthon titkolniuk kell, vagyis az azonos –vagy ki tudja- nemű párok, mindenféle korban, nemben és színben. Nagyon sok felbodyzott, narancsvörösre égett (aki menő nem használ naptejet) izomtrikós nyírott hajú középkorú európai járkál erre.. Mindnek zavart a szeme, és sokan vannak ez a része nem olyan üdítő az éjszakának.
Beültünk egy csillogó és kellemesnek látszó helyre –ugyanolyan volt mint a másik 30 mellette- rendeltünk (megtanultam, hogy itt többet nem iszom koktélt.. a mojitommal egy kórházat lehetett volna fertőtleníteni, olyan erősre keverték)
Szóval, ott ültünk egy sarokasztalnál, és hömpölygött előttünk a turisták a helyiek, az emberek nagy keveréke, ettünk (rántott tintahal karikákat, meg csirkét, isteni mogyorómártással, koktélokkal, salátával)és azon gondolkodtam, hogy ez mennyire üres… Amikor nem vagy előtte nagyon éhes, és nem dolgozol meg érte, és nem fárad el a tested, és nem voltál aktív, az evésnek nincs értelme. Meg annak sem, hogy ezerféleképpen csillogjon, amit magadba tömsz, miközben nincs rá szükséges,d, és melletted olyan emberek mennek el, akik naponta ha egyszer esznek és akkor is rizst. Az este igazi pillanatai a csillivilli éttermek és utcák ellenére azok voltak, amikor puszit kaptam egy orcideaárus kislánytól és ahogy Kal kihúzta magát, miután az ingzsebébe tűztem egy lila orchideát.
Furcsa egy világ ez.
Este némi munka, Édes benyalt a változatosság kedvéért egy gyomorfertőzést, majd alvás.
Hetedik nap, Thaiföld –Puhket –Patong és Paradise Beach
A tegnap esti mókázás következtében ma a reggeli utolsó 5 percére sikerült leesni a hotel éttermébe, és olyan délután kettőre váltunk menetkésszé - így a james bond sziget, az úszó falu és a tigris templomhoz vezető 1237 lépcső (EGYELŐRE!!!!) kimaradt az életemből. Biztos túlzottan vágytam ezekre, mert olyan sokszor elképzeltem korábban, hogy mennyire jó lesz…
Délután kettőkor meg hánytuk-vetettük, hogy fel akarunk e mászni legalább a templomhoz, s határozott indulási szándékunktól a gyülekező viharfelhők térítettek el. (annyira ugyanis nem vicces este nyolckor monszunmennyiségű vízben mászni)
Mit is kezdjünk magunkkal…? Nos, elmentünk motorozni és Kal bemutatott a helyi flórának-faunának, és az olyan eldugott partoknak, ahová csak az megy, aki ismeri. (az egyik helyen fennállása óta mi voltunk az első magyarok. :D) Így az édes dzsungelillatú levegőt szippantgattam, röhögtem, amikor a kismotor a nagyon meredek emelkedőkön megadta magát kettőnk majd 200 kilója alatt, és örültem, hogy bár a pocak nem olyan szép látvány, de annál kényelmesebb kapaszkodni bele.
Miután megszoktam, hogy a kanyarokban dől a motor, és rájöttem, hogy a lovas táboroknak hála (kösz anyu!) tudok kapaszkodni csak a combommal is, nem voltam rest, és Édesem válla fölött végigfotóztam az egész szigetet, a naplementét, felhőket, mindenfélét…
Voltak helyes kutyusok (teljes család), méregerős tequila sunrise nőalakú pohárban, tankolás thai módra, meg belváros, autó közelből.
A motorozással két problémám van csupán, de az továbbra is: Ha borulunk, akkor az aszfalt és a csontjaink között, némi légrés és pár mm hús lesz csupán… (ezt a gondolatot nem tudom elhessegetni, de azért a nagyon jó pillanatokba nem zavar be… csak kanyarnál. :D… a másik, hogy akárcsak a tuk-tuk-on, itt is testközelben van az összes többi jármű kipufogója, és ha a trikómból szinte csavarni lehetett a gázolajat mire visszaértünk, nem akarom tudni, a tüdőmben mi marat. Egyébként teljesen jó dolog. Főleg ha valaki más vezet. ::)
Délután kettőkor meg hánytuk-vetettük, hogy fel akarunk e mászni legalább a templomhoz, s határozott indulási szándékunktól a gyülekező viharfelhők térítettek el. (annyira ugyanis nem vicces este nyolckor monszunmennyiségű vízben mászni)
Mit is kezdjünk magunkkal…? Nos, elmentünk motorozni és Kal bemutatott a helyi flórának-faunának, és az olyan eldugott partoknak, ahová csak az megy, aki ismeri. (az egyik helyen fennállása óta mi voltunk az első magyarok. :D) Így az édes dzsungelillatú levegőt szippantgattam, röhögtem, amikor a kismotor a nagyon meredek emelkedőkön megadta magát kettőnk majd 200 kilója alatt, és örültem, hogy bár a pocak nem olyan szép látvány, de annál kényelmesebb kapaszkodni bele.
Miután megszoktam, hogy a kanyarokban dől a motor, és rájöttem, hogy a lovas táboroknak hála (kösz anyu!) tudok kapaszkodni csak a combommal is, nem voltam rest, és Édesem válla fölött végigfotóztam az egész szigetet, a naplementét, felhőket, mindenfélét…
Voltak helyes kutyusok (teljes család), méregerős tequila sunrise nőalakú pohárban, tankolás thai módra, meg belváros, autó közelből.
A motorozással két problémám van csupán, de az továbbra is: Ha borulunk, akkor az aszfalt és a csontjaink között, némi légrés és pár mm hús lesz csupán… (ezt a gondolatot nem tudom elhessegetni, de azért a nagyon jó pillanatokba nem zavar be… csak kanyarnál. :D… a másik, hogy akárcsak a tuk-tuk-on, itt is testközelben van az összes többi jármű kipufogója, és ha a trikómból szinte csavarni lehetett a gázolajat mire visszaértünk, nem akarom tudni, a tüdőmben mi marat. Egyébként teljesen jó dolog. Főleg ha valaki más vezet. ::)
Hatdik nap Thaiföld- Phuket
ste megérkeztünk phuketre, - ami egy nagyobbacska sziget- szakadó esőben, kis késéssel, a lassan előbújó csomagjainkkal, és este nyolc körül sikerült elfoglalni a szállodai szobát.
Itt is a szokásos hűtött illatos törülköző és erős citromfűillat fogadott (kezdek vele megbarátkozni)
A szoba korrekt, bár kicsit beázik a terasz felől, faburkolatokkal, meg mókás fürdővel (böhöm nagy épített kockakád, tolóajtók két oldalról, és az elmaradhatatlan orchideás dekorációk)
Tegnap este kicsit voltunk éhesek és eléggé fáradtak (én legalábbis már a taxiban idefelé is csak aludni akartam…) ezért gondoltuk, meglátogatjuk Kal barátainak helyi magyar (!!!!) éttermét, és legalább remek társaságban vacsizunk…
Ember tervez…: a keresett helyen kétszer túlmentünk, így gyors galoppban Kálmánnal az élen átsuhantunk a helyi bazársorok egyikén… oda-vissza… majd egy kicsit oda- vissza…
Közben közöltem, hogy szomjan halok, és ezt minden vicc nélkül… Én rövid hiszti után túlélő üzemmódra váltottam (kussol,megy) majd még néhány utcával később kiderült, hogy az étterem elköltözött –nem tudjuk hova, sőt, a magyar házaspár thai száma sem működik most már.
Ennek örömére ettünk egy elég rossz rántott rákot, és álomba ájultunk olyan hajnali egy felé.
Itt is a szokásos hűtött illatos törülköző és erős citromfűillat fogadott (kezdek vele megbarátkozni)
A szoba korrekt, bár kicsit beázik a terasz felől, faburkolatokkal, meg mókás fürdővel (böhöm nagy épített kockakád, tolóajtók két oldalról, és az elmaradhatatlan orchideás dekorációk)
Tegnap este kicsit voltunk éhesek és eléggé fáradtak (én legalábbis már a taxiban idefelé is csak aludni akartam…) ezért gondoltuk, meglátogatjuk Kal barátainak helyi magyar (!!!!) éttermét, és legalább remek társaságban vacsizunk…
Ember tervez…: a keresett helyen kétszer túlmentünk, így gyors galoppban Kálmánnal az élen átsuhantunk a helyi bazársorok egyikén… oda-vissza… majd egy kicsit oda- vissza…
Közben közöltem, hogy szomjan halok, és ezt minden vicc nélkül… Én rövid hiszti után túlélő üzemmódra váltottam (kussol,megy) majd még néhány utcával később kiderült, hogy az étterem elköltözött –nem tudjuk hova, sőt, a magyar házaspár thai száma sem működik most már.
Ennek örömére ettünk egy elég rossz rántott rákot, és álomba ájultunk olyan hajnali egy felé.
Subscribe to:
Posts (Atom)
