Kilencedik nap –evason2

Chilloutnap… Ma kategorikusan és boldogan nem csinálunk semmit, csak sütkérezünk.. a reggeli zseniális volt, szushi és ananászlé minden mennyiségben (és milyen minősében!!!). Az egyetlen dolog amit nem csinálnak remekül az a narancslekvár… (node… zárom soraim, mivel vízbefojtásomra várnak…)
Reggeli közben nagyon viharra állt az idő, ezért nem mertünk elindulni messzire, csak a szoba végéig jutottunk és ott heverésztünk a napon, helyenként meztelenül (mivel úgysem lehet belátni…), a szemerkélő trópusi esőben ami csak mutatóba pöttyözte a medencét, és a szűrt finom meleg fehér fényben egészen jó árnyalatúra sültünk.

Délután motorra kaptunk és megnéztük a naplementét a sziget csücskéből és egy kis étteremben vacsiztunk. A tintahalacskáim olyan frissek voltak, hogy szinte még éltek, nem is bírtam megenni őket, Kal pedig tartja magát kontinentális étkezési szokásaihoz (reggelente mosolygom a szendvicsgyártást, szendvics, sajt, tojás… mókás)
Este a hedonizmus újabb fokára lépünk, most Madagaszkár kettőt fogunk nézni mandulás magnummal… meg esetleg némi fürdés az interkontinentális méretű kádban…
Bírom ezt a pasit… (ami semmilyen összefüggésbe nem hozható a helyszínnel vagy a jelenlegi körülményekkel).
No mára ennyit… A holnapra tervezett program: egyelőre kérdéses…. :D

Nyolcadik nap Thaiföld, Phuket –Evason –WOW

Szóval tegnapi reggeli (sok bizarr turista nagy tömegben, bunkó torlódás a büféasztaloknál) után Édesem indítványozta a mielőbbi távozást, és én se tiltakoztam sokat.
Egy rosszarcú thai sofőr (akitől tegnap a motort béreltük) vitt át az Evasonba, és innentől kezdve megértem Kal elfogultságát a hely iránt…
Szóval, bazinagy szálloda, kis belső dzsungellel, saját belső járattal arra az esetre, ha nincs kedved sokat sétálni az apartmanodig. Sok sok szépséges napszívott korlát, meg járópadlók, az egész hely design minimalista, természetes és komfortos. Itt a dolgok nem azt mondják, hogy „nézd, szép vagyok”, hanem, hogy „rád várunk: használj. Érezd otthon magad”…
Az apartmanunk két emeletes az alsó szintet , (ahol a saját kis tengerre néző medencénk van –ez milyen szürreálisan hangzik már) még nem nagyon használtuk, de ott is simán elférne még két ember. Tehát a hotelben minden organikus, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy gyönyörű merített papírral, natúr, lakkozott teakfa dolgokkal és erős szövésű puha tarka textíliákkal és kerámiákkal van tele minden. Nincs műanyag, semmi, az ivóvizet is csatos üvegben kapjuk, nagyon stílusos.
Miután elfoglaltuk és megcsodáltuk a szobát lementünk a partra (a lementünk egy 10 perces gyalogtúrát jelent a szállodán BELÜL), ami gyönyörű, hamvas, fehéres szürkészöld volt, széllel , meg kis szigetekkel, és már csak a hajót vártuk, ami átszállít minket az egyik szigetre.
20 cm-el a víz fölött szelni a habokat (amik jól összepermetezték a naiv fényképész lencséjét), kopott kis fahajóban, egy csomó jobbára kedvesnek tűnő emberrel –párok zömmel, igényesek, kulturáltak-, és nézni a szigeteket a ragyogó bőrsimogató napsütésben… hát nem volt éppen rossz. :D:D
(Anyu, ide el KELL jönnöd, imádtad volna… az életérzés amikor kivisznek a korallhomokos –szép tarka és durva színes homok- saját elhagyatott szigetedre… eléggé jó…)
Egy-egy gyümölcskoktélt ebédeltünk, és hosszú ideig molesztáltunk egy remeterákot meg néhány kagylót. Azt hiszem ez volt a bosszúnk azért mert a korábbi romantikus fürdőzésünket –a parti sekély és átlátszó vízben Kal káromkodása törte meg, mert harapták a lábujjait a halak-
Délután ötkor az utolsó járat visszavitt minket a hotel mólójára, mi pedig a nap hátralevő részében a saját medencénkben fürödtünk, és kipróbáltuk az 180x130 (50?) egy sima, remekül kialakított betonkádat (organikus, kedvesen homoksárga beton, ezzel van burkolva az összes padló,meleg, sima és kellemes), teleengedtük forró vízzel, citromolajas fürdősóval, aztán amíg Kal valami nagyon tutis Nicholas Cage filmet nézett, én meditáltam benne egyet, hogy csak az orrom lógott ki… hát.. több mint komfortérzet….
Este a hotel éttermében vacsoráztunk, büféasztalról… sütöttek nekünk kókuszolajban shrimpet az nagyon jó volt, és a lehetőségek ellenére nem zabáltuk magunkat pocsékká.
Az este a baldachinos hatalmas ággyal.. és persze munkával telt.

Hetedik nap este- Patong beach by night

Este bementünk a belső utcákba, a legnagyobb és színesebb éjszakai nyüzsgésbe.
Egy egy éjszakai forgatag a következő humán elemekből áll:
vannak a helyiek, akik vagy igyekeznek eladni valamilyen szolgáltatást, az autójukat, és akkor harsány taxi, vagy tuk-tuk (mintha baromfiudvarban lennénk…)kijelentésekkel biztatják a járókelőket,
egy egy szalon előtt csoportokban ülnek a szépen sminkelt egyenruhás masszőrlányok, furcsán hangsúlyozva a massage szót, amíg az szinte teljesen elveszti az eredeti jelentését és hangzását…
vannak a bolti árusok, éttermi hívogatók, koldusok, és persze a prostik, akik legtöbbször valami fekete kis alig ruhában, gusztusos tűsarkakon kelletik magukat egy egy félreesőbb helyen, de azért ott vannak mindenhol. Vannak a kvázi kísérőprostik is (legalábbis elképzelhetetlennek tartom,hogy ennyi középkorú európai férfinak legyen fiatal, unott arcú fiatal thai neje).
Vannak a normális-hagyományos- turisták, mint mi, különböző korosztályból, (vagyis ellentétes nemű pár, akiket tényleg thaiföld érdekel) –ebből van a legkevesebb.
Végül persze vannak azok a turisták, akik itt élik ki azt, amit otthon titkolniuk kell, vagyis az azonos –vagy ki tudja- nemű párok, mindenféle korban, nemben és színben. Nagyon sok felbodyzott, narancsvörösre égett (aki menő nem használ naptejet) izomtrikós nyírott hajú középkorú európai járkál erre.. Mindnek zavart a szeme, és sokan vannak ez a része nem olyan üdítő az éjszakának.
Beültünk egy csillogó és kellemesnek látszó helyre –ugyanolyan volt mint a másik 30 mellette- rendeltünk (megtanultam, hogy itt többet nem iszom koktélt.. a mojitommal egy kórházat lehetett volna fertőtleníteni, olyan erősre keverték)
Szóval, ott ültünk egy sarokasztalnál, és hömpölygött előttünk a turisták a helyiek, az emberek nagy keveréke, ettünk (rántott tintahal karikákat, meg csirkét, isteni mogyorómártással, koktélokkal, salátával)és azon gondolkodtam, hogy ez mennyire üres… Amikor nem vagy előtte nagyon éhes, és nem dolgozol meg érte, és nem fárad el a tested, és nem voltál aktív, az evésnek nincs értelme. Meg annak sem, hogy ezerféleképpen csillogjon, amit magadba tömsz, miközben nincs rá szükséges,d, és melletted olyan emberek mennek el, akik naponta ha egyszer esznek és akkor is rizst. Az este igazi pillanatai a csillivilli éttermek és utcák ellenére azok voltak, amikor puszit kaptam egy orcideaárus kislánytól és ahogy Kal kihúzta magát, miután az ingzsebébe tűztem egy lila orchideát.
Furcsa egy világ ez. 
Este némi munka, Édes benyalt a változatosság kedvéért egy gyomorfertőzést, majd alvás.

Hetedik nap, Thaiföld –Puhket –Patong és Paradise Beach

A tegnap esti mókázás következtében ma a reggeli utolsó 5 percére sikerült leesni a hotel éttermébe, és olyan délután kettőre váltunk menetkésszé - így a james bond sziget, az úszó falu és a tigris templomhoz vezető 1237 lépcső (EGYELŐRE!!!!) kimaradt az életemből. Biztos túlzottan vágytam ezekre, mert olyan sokszor elképzeltem korábban, hogy mennyire jó lesz… 
Délután kettőkor meg hánytuk-vetettük, hogy fel akarunk e mászni legalább a templomhoz, s határozott indulási szándékunktól a gyülekező viharfelhők térítettek el. (annyira ugyanis nem vicces este nyolckor monszunmennyiségű vízben mászni)
Mit is kezdjünk magunkkal…? Nos, elmentünk motorozni és Kal bemutatott a helyi flórának-faunának, és az olyan eldugott partoknak, ahová csak az megy, aki ismeri. (az egyik helyen fennállása óta mi voltunk az első magyarok. :D) Így az édes dzsungelillatú levegőt szippantgattam, röhögtem, amikor a kismotor a nagyon meredek emelkedőkön megadta magát kettőnk majd 200 kilója alatt, és örültem, hogy bár a pocak nem olyan szép látvány, de annál kényelmesebb kapaszkodni bele.
Miután megszoktam, hogy a kanyarokban dől a motor, és rájöttem, hogy a lovas táboroknak hála (kösz anyu!) tudok kapaszkodni csak a combommal is, nem voltam rest, és Édesem válla fölött végigfotóztam az egész szigetet, a naplementét, felhőket, mindenfélét…
Voltak helyes kutyusok (teljes család), méregerős tequila sunrise nőalakú pohárban, tankolás thai módra, meg belváros, autó közelből.
A motorozással két problémám van csupán, de az továbbra is: Ha borulunk, akkor az aszfalt és a csontjaink között, némi légrés és pár mm hús lesz csupán… (ezt a gondolatot nem tudom elhessegetni, de azért a nagyon jó pillanatokba nem zavar be… csak kanyarnál. :D… a másik, hogy akárcsak a tuk-tuk-on, itt is testközelben van az összes többi jármű kipufogója, és ha a trikómból szinte csavarni lehetett a gázolajat mire visszaértünk, nem akarom tudni, a tüdőmben mi marat. Egyébként teljesen jó dolog. Főleg ha valaki más vezet. ::)

Hatdik nap Thaiföld- Phuket

ste megérkeztünk phuketre, - ami egy nagyobbacska sziget- szakadó esőben, kis késéssel, a lassan előbújó csomagjainkkal, és este nyolc körül sikerült elfoglalni a szállodai szobát.
Itt is a szokásos hűtött illatos törülköző és erős citromfűillat fogadott (kezdek vele megbarátkozni)
A szoba korrekt, bár kicsit beázik a terasz felől, faburkolatokkal, meg mókás fürdővel (böhöm nagy épített kockakád, tolóajtók két oldalról, és az elmaradhatatlan orchideás dekorációk)
Tegnap este kicsit voltunk éhesek és eléggé fáradtak (én legalábbis már a taxiban idefelé is csak aludni akartam…) ezért gondoltuk, meglátogatjuk Kal barátainak helyi magyar (!!!!) éttermét, és legalább remek társaságban vacsizunk…

Ember tervez…: a keresett helyen kétszer túlmentünk, így gyors galoppban Kálmánnal az élen átsuhantunk a helyi bazársorok egyikén… oda-vissza… majd egy kicsit oda- vissza…
Közben közöltem, hogy szomjan halok, és ezt minden vicc nélkül… Én rövid hiszti után túlélő üzemmódra váltottam (kussol,megy) majd még néhány utcával később kiderült, hogy az étterem elköltözött –nem tudjuk hova, sőt, a magyar házaspár thai száma sem működik most már.
Ennek örömére ettünk egy elég rossz rántott rákot, és álomba ájultunk olyan hajnali egy felé.

Hatodik nap (Kambodzsa-Suvarnabhumi-Phuket)

Reggel későn keltünk (hatkor felébredtem, de nem voltam elég elszánt ahhoz, hogy ki is másszak az ágyból, csak gondolkodtam ezen reggel kilencig.. meg vagyok róla győződve, hogy a tömegvonzás tartott az ágyban. ;) Reggeli, csomagolás, útnak indulás…
Elrepültünk Siem Reapból, ahol elintézték, hogy a stand by jegy ellenére befoglalják az üléseket egészen Phuketig (hivatalosan ez nem lehetséges) és kaptam kis aranyszínű repülőmatricát a nagy dekoltázsomra…(később egy kicsi kéket is.. nagyon trendi)… Most egy pár órája már a Bangkok airlines várójában ülünk, eluntam cukrozott levelestésztát snackelgetni – gusztustalan… - Kal dolgozott egy keveset, és várom, hogy kiheverje… eddig semmi extra, csak talán annyi, hogy a mienk volt az utolsó indított járat Kambodzsából… ;)

Mára thatsallfolks, a phuket feletti ámulatomat majd akkor ha odártünk :D

Ötödik nap, Kambodzsa Angkor Wat

Végre mertem fekve aludni, de ez nem járt együtt azzal, hogy ki is pihenjem magam.

Igazándiból a szemem alatti pandakarikák csak egyre mélyülnek, de ez kit érdekel, ha írhatok arról is, merre jártunk ma. Miután ismét rákényszerítettük szegény étterem menedzsert, hogy finoman távozásra szólítson fel minket a reggeliző asztaltól (tegnapi csúszás után délutánra már idekészítették nekünk a housekeeperek a reggeli rendelő lapot az éjjeliszekrényre.. nem vettük célzásnak. :D) végül olyan 11 körül sikerült is elindulnunk a tuktukon…

A tuktuk az egyik legpoénosabb jármű, ott, ahol nincs szmog és kicsi a forgalom. Pici hintó motorbicikli után kötve, párnázott és nosztalgikus és közvetlen testközelből érezheted át a helyi klímát, levegőt, és a helyi közlekedési szokásokat. Ez bangkokhoz hasonlóan itt is az erősebb kutya elvén működik, de logikus, vigyáznak egymásra, és a dudálás nem anyázásértékű.

Szóval, szikrázó napsütésben, 34 fokban, magas páratartalom mellett édes illatű fűszeres, dzsungelízű menetszélben hűsölve nekivágtunk Angkor romjainak.

A turista készíttethet napi, háromnapi és heti jegyet, ehhez rögtön le is fényképeznek, és helyben kinyomtatják, tehát saját fényképes jegyed lesz.

A romok meglehetősen nagy területen helyezkednek el, jól jött a tuktuk (egész napra béreltük ki, szerencsénk volt vele, kedves volt nagyon, szívélyes, turistabarát, és olcsó.. nem is akartunk alkudni – még Kal sem, pedig az nagy szó).

Anyu ma biztosan végig csuklott, mert minden romnál gondoltam rá, hogy mennnyire odáig lenne érte… Iggazi dzsungelffeling, zöld, hatalmas, elvarázsolt az egész, ahol tényleg beleérezheted magad abba a furcsa és távoli világba amikor ezek az épületek születtek.

Azt sajnáltam, hogy nem egy hónapra előre olvastam el mindent angkor romjairól, és nem ismerősként köszöntöttem minden egyes domborművet (amiből vicc nélkül milliónyi van), de abból a szempontból talán jobb volt így, hogy Édesem még mindig nem érzi jól magát, és az utolsó romok környékére megint felment a láza, úgy pedig nem olyan mókás a romjárás.

(rövidnadrág, zártcipő – de azért elég jó volt saruban is)

Ide visszajövök.. egyrészt anyuval tuti, mert legalább kiélhetjük a romnézetős, mindentbejárós elfantáziálós múltbamerengős hajlamainkat, másrészt, hogy ne csak az ámulat legyen bennem a romok láttán, hanem némi ismeret is amögött, hogy pontosan mit csodálok. (megint megállapítottam, hogy hihetetlenül jó volt Mexikóban az az idegenvezető, akinek tényleg a hobbija is volt amiről mesélt…)

Azért az érezhető helyenként, hogy Kal nem először van itt, és neki egy tarka domborműves ezmegaz, meg hogy gyönyörű szürke bocik legelnek az út mellett, az már nem akkora esemény mint nekem. J

A temlomok körül buján nő a dzsungel, itt vadon élnek a majmok, a romok melletti tuktukparkoló körül ajándék és gyümölcsárusok hada várja a turistát…

Nem tudom, mennyien jöhetnek ide, de nagyon kétségbeesetten próbálnak ráakaszkodni a nézelődőkre, szó szerint kirohannak elég, és megpróbálják elérni, hogy a hat hely közül pont náluk vegyél ezt-vagy azt.

(itt kellene tréningfilmet forgatni a biztosítási tanácsadóknak… miután hat dollárért vettem egy 28 dolláros könyvet angkorról, és a következő árus már látta hogy van nálam már egy, habozás nélkül azzal indított, hogy „Lady, buy one more! (igaz, utána hozzátette, hogy „for two dollar”.. majd a nemleges válaszra „five dollar” volt az ár.. ezt a részét mondjuk nem baj, hogy a magyarok nem tudják. :D” A legrosszabbak azért csak a gyerekek… engem mondjuk az otthoniak tudják, hogy egy szívtelen dög vagyok és a kutyák sem vesznek rá hogy az asztaltól etetgessem őket… Itt gyerekhadak próbálnak egy-két dollárért eladni szinte bármit, hatalmas sötét szemekkel szép hajjal, bőrrel könyörögve… hát, lett egy pár helyi furulyám meg néhány karkötőm ilyen módon… sajnos mindenkinek nem lehet segíteni, de Kalt kb jobban sajnáltam, ő érzékenyebb az ilyesmire.

Mindegy, azért valahogy sikerült mindig visszaharcolni magunkat a tuktukra, és egy idő után a legkitartóbb árusok is feladták… ezt a kis kellemetlenséget leszámítva-ami azt hiszem az ázsiai országok szerves jellemzője- a romok gyönyörűen voltak, csodálatosak, és végül a várost keresztülszelő zöld folyó mellett kicsit fáradtan, de elég boldogan tuktukoztunk haza délután.

Utána kis csobbanás az ablak alatti medencében (ma senki sem kornyikált, felüdülés volt…)

(ja, amúgy aranyos volt a maugli kislány és a khmer esküvői zene esete is, ezekről majd később,mert sosem végzek a blogolással)

Snackeltünk a medence partján, a kis napszúrásomra magamhoz vettem némi szendvicset, meg frissen facsart ananászlevet (a gyümölcsökért már megérte idejönni, de komolyan…)

Este pedig, hogy elverjük a maradék kemény inflációnak áldozatul esett khmer biszbaszunkat (itt jobban járnak a dollárral, pont emiatt, de ezt mi nem tudtuk, és váltottunk pénzt) ismét elmentünk masszázsra… ezzel most nem voltam megelégedve, a lánynak volt néhány bőrkeményedés a körmei mellett, és a tegnapi angyalkezű után csalódás volt. (viszont a vietnami balzsamos, citromfüves masszázsolajtól finom babapopsi bőrünk lett…)

Este hotel, a piacra már nem lett volna értelme bemenni úgyhogy (kambodzsából most nem viszek gyűrűt, amit őszintén sajnálok- de tényleg. L) rendeltünk még egy sajttálat a tegnapi vörösborhoz (a szerkesztőm még lehet hogy beírja a típust, a gépelési hibák kijavítása után), és spring rollba tekeredve álomba ájultunk az ágyon.

Negyedik nap, Kambodzsa

A tegnap éjszaka érdekes volt.
Édesem lázas volt, de talán még a 41 fokot is súrolta alulról, a szobában nem volt ivóvíz, semmi, és tudom, hogy az egyik legfontosabb, hogy az ember megfelelő mennyiségű vizet, teát vigyen be, hogy a beteg sejtek regenerálódhassanak, meg tisztuljon az egész szervezet… folyadék nélkül nem megy.

Tehát amíg ő lázas félönkívületben aludt, kicsit parázva bár, de végiggondoltam, hogy itt a hotelban nem tudnak normális teát csinálni, hogy nekem nem fél liter víz kell a minibárból, hanem legalább 3-4, és ezt bizony csak boltban lehet kapni…
Szóval összeszedtem a kis holmijaimat, lementem a portára, ahol azért kicsit furán néztek , hogy a városba akarok menni, de hívtak nekem egy tuktukot… Miközben a kis jármű inalt velem a kivilágítatlan utakon, végiggondoltam milyen keveset tudok erről az országról, de pusztán logikai alapon mind a szálló mind a helyiek érdeke, hogy a turisták jó élményekkel térjenek haza, ergo nem fognak megenni, elrabolni, sem semmi ilyet. Ez a gondolat csak egy kicsit nyugtatott meg, de azért poén volt az út.
Végül egy benzinkúti, szégyenletesen felülárazott boltban – kb balatonsoundos árszínvonal, európai termékek- zsákmányoltam egy rekesz vizet, 100-as gyümölcsleveket, csokit, chipset, meg egy kínai levest, és büszkén visszatértem a szállóba…
Egy kalanddal több.
Édesem még mindig aludt, legalább 41 fokkal, lázas szemekkel, a bőszen falt panadol sem használt semmit, úgyhogy rákészültem, hogy akkor a két kicsi kezemmel támasztom be a zuhany alá, de nem ájult el, és utána kicsit jobban lett.
Este beszélgettünk, az már nagyon nagyon hiányzott, én pedig ülve aludtam, mert a kezdődő tüdőgyulladásom miatt nem mertem feküdni (ugyanis akkor köt be az ember mellébe-arcüregébe a hurut.)
Negyedik nap, kambodzsa:
Kicsit, párnahalmokon azért sikerült aludnom nekem is.. Későn, 10 felé mentünk le reggelizni, Kal még szarul, nyűgösen, de azért amikor szokás szerint leettem az asztalról az ananászt elkezdett mosolyogni.
Reggelire sült rizs, alga, rengeteg ananász, kamillatea, márványsajtkrém (meg valami penészes szörnyed vény, amire Kedves tűnődött hogy odahívja e az étterem menedzsert reklamálni, ami nála az egyértelmű javulás jele)
Utána medence, és az esti kínai fogadásra a medence szélén próbáló zenészek és énekesek … hangjai (műfaja és színvonala nehezen meghatározható…)… kedves kis zöld vizű medence van, felhős idő volt eleinte, aztán kisütött nap, és nagy gombócforma esőcseppek hullottak, csak úgy mutatóba…
A nap éget. crispesre. A triplaréteg 20-as naptej ellenére is lekapott kicsit….
Kezdtük egészségek érezni magunkat… 
Gondoltuk: lightos snack mielőtt bemegyünk a városba…, meg a hotel akciós, netes foglaláshoz kapott csokidélután jegye… Nos.. kicsit túlszámítottuk magunkat. Rendeltünk egy egy szendvicset (amit sült krumplival és salátával szervíroztak, és utána érkezett a csokidélutános étek, ami egy-egy háromemeletes kínálón (canapé – A szerk.) ingerkedő sós és csokoládés ez meg az volt…Ebben volt blini, lazaccal, marhával, minigyros csirkével, mini japán stílusú tavaszi tekercs, valami fűszeres zöldséges krumplikrémmel töltött kis táskák, és egy khmer specialitás, ami paszírozott halból, kókuszból, tojásból és citromfűből készült, összekeverve, és bambuszlevében kigőzölve… jobb íze van, mint ahogy hangzik, de azért nem lesz a karácsonyi menü része.

Utána kihevertük ezt a zabálást, én kb sírtam Kalnak, hogy megint rommá fagytam a légkondinál, és végre este hat felé sikerült is fognunk egy tuktukot... elmentünk egy helyi masszázsszalonba, ahol két iciri piciri khmer kislány megmasszírozott bennünket – a thai masszázsos húzódás után ez jól esett, nagyon jó energiájú keze volt a csajomnak, Édesem meg kikapott egy kis tankerlányt, aki agyonnyomorgatta, plusz letépte a szőreit, mert a standard nadrág kicsi volt rá, így a csupasz bőrét masszírozták. Utána elmentünk az éjszakai piachoz a francia negyedbe… Majdnem kaptam egy csúnya és hiányos gyűrűt – amit majdnem megvettem volna magamnak is- hisztiztem, hogy azért, mert valamit megfogok, még nem kell elkezdeni rá alkudni, szereztünk szép és tintines fafestményeket (madeinvietnam), ezüst buddhákat (madeinthailand), meg libaajándéknak való apró füstölőket és egy szusis-vagy legalábbis pálcikás szetet, mert nekem olyan még nem volt…
Utána hazahoztak minket , lebeszéltük a fuvart holnapra a templomhoz, (10kor start), utána fotóztam büdös nagy pöttyös kövér gekkót, édes rendelt sajttálat filmeztünk… elég kerek este volt… 
éljen a botanika.

Thaiföld, harmadik nap, leszállás után welcome in CAmbodia:

Valami nagyon szép, almazöld szigetekkel tarkított folyót nézegettem a repülő ablakából, három ülésen terpeszkedhettünk az ide vezető alig egy órás út alatt, ami nem sokat segített azon, hogy lassan engem is leterít a nátha és már tervezzük románcunknak azt a szakaszát, amikor esténként boldogan tologatjuk egymás taknyos zsebkendőit…

Jóban-rosszban, vagymi…

A jóban rész is aktuális, ugyanis Kambodzsa, már az a pár rész, amit eddig láttam belőle, valami nagyon szép. Leszálláskor végre illatos (bangkokkal ellentétben) és meleg levegő, napsütés fogadott, de sajnos ezen a szélességi körön hamar sötétedik ilyenkor, még csak délután öt, de alkonyodik.

Van egy csomó pálma, orchideák, a föld vörös, mint mexikóban, de elég termékenynek látszik – bár azt is el tudom hinni, hogy a turizmus miatt kipofozták ezt a részt és sokat öntözik-… idefelé a Sofitel autójával hoztak, egykedves kínai idős párral együtt, akik azonnal elkezdtek csacsogni, és így életük alkonyán megtudták, hogy Ankor Watnak nem sok köze van a buddhizmushoz. J

Kálmánnal megpróbáltunk egészségesnek álcázni magunkat a reptéren, ez elég jól sikerült, beengedtek az országba, sőt, még egy kis papírt is adtak, hogy vigyázzunk, mert ha esetleg később megbetegednénk, az lehet, hogy H1N1.

A jóbanhoz tartozik az is, hogy a Sofitelbe jöttünk, gyönyörűen van megcsinálva az egész, tényleg nagyon szép, igényes, vadregényes, romantikus, szobrok, park, tavacskák, igazi luxus hotel, ahogy annak ki kell néznie, nyálcsordító…

Ami ismét a kevésbé örömteli kategória, hogy lassan de biztosan, a bevitt napi 5 g c vitamin, tea és minden egyéb ellenére kezd megtelni az orrom, tüdőm, … próbálok kitartani. J

Kedves éppen rettenet lázas, és egy hotelszoba – ami praktikus olyankor, ha az ember éppen romantikázna, koktélozna, vagy elnyúlna egy nagy ágyon az esti nézelődős séta után, az most betegen egészen rettenetes, mert nem lehet szellőztetni, hogy száradjanak a dolgok, vagy hogy cserélődjön a szoba levegője, nincs elég víz, amiből rendesen tudnánk inni (itt ugye nem iható a víz, és adnak napi fél-fél litert, hoztunk még felet-felet –ugye a repülőre nem vihettünk fel nagyobbat), nincs füstölő, ami tisztítana, sem az illóolajok légúttisztítani, sem semmi ilyesmi…

Mivel Kambodzsában vagyunk, én egyedül most nem fogok nekivágni az estének, hogy akkor keressünk egy patikát vagy valamit, egyrészt, elsősorban, mert itt nincs patika, és ha van, akkor sincs benne semmi értelmes dolog, másrészt meg mert egyedül és kambodzsa…

Szóval, ezt azért jobb lett volna otthon, ahol állnak a rendelkezésemre eszközök, hogy javítani tudjak mindkettőnk egészségi állapotán…

Lent szólnak a dobok, műsor van, és kb 5 étterem várná,hogy beüljünk, jacuzzi, meg minden ilyesmi, de egyedül nem olyan poén,és amúgy sincs kedvem itt hagyni őt.. viszont lassan lemegyek és keresek egy szállodaorvost, meg megpróbálok némi friss levegőt szívni, mert az nagyon hiányzik a szobából…

Ilyenek vannak…. kár, hogy csak európa gyógynövényvilágából képeztem ki magam. L

Azért a tegnapra még vissza kellene térnem...

Thaiföld, harmadik nap

Nos, a mai nap nem indul valami fényesen.
A tegnap esgte jól sikerült, megsimertünk pár új arcot, Kedves két thai barátja (lányok) nagyon picik, bájosak, és a thaiokkal ellentétben gömbölydedek, de az egyik valami hihetetlenül zabálnivaló... őt megkedveltem.
Ettünk egy csomó friss olajban sült thai kaját, én ittam 3 citromos daiquirit, de különösebben nem éreztem meg, mindegy, jó este volt (említésre méltó karoke és nőivécé fglalás... később)

SZóval, utána Édesem rosszabbul lett estére, szépen kiteljesedett rajta a tüdőgyulladás, amit összeszedett, és azóta kb nonstop köhög.
Az értelmetlen, eredménytelen száraz köhögés meg nagyon fárasztó... Lázas is volt, megint, egész éjl, és most is, szóval most kicsit izgulhatunk, hogy a sok panadol, apsroC, meg minden egyéb ellenére nehogy ne engedjék át hőkapun... Annyira nem lenne mókás karanténban töltenie a napot.. még akkor sem ha thaiföldön....

Ilyen előzményekel annyira nem rózsás hangulatú a nap, és betegen elég sok mindent nem lehet csinálni, ő pedig, férfiból van, de ahhoz képest azért még így is elég jól viseli a megpróbáltatásokat, még ha nem is valami nagyon mosolygós.


Összapkoltuink, perceken belül induunk el a hotelból, és most átkozom az összes szart (lásd esőkabár, plusz ez, plzs az), ami miatt a londonban használt meleg cuccokal együtt már alig tudtam becsukni a bőröndöt, és a majd hetven kilóm is alig volt elég, hogy összepréseljem.. lehet, hogy ennek is ez lesz az utolsó útja.

Ja, Édesem tegnap kifejtette, hogy nem akar elvenni, de ezel némi önellentmondásba keveredett én pedig kíváncsian várom ennek feloldását. :D:D:D


egyébként megvolt napi betevő szusi, és déltánra megérkezünk kambodzsába.

Mivel csak egy főre terveztem a gyógyerejű termékeket, nem két beteg emberre, lassan kedzenek elfogyni, én még kitartok, és nem betegedtem le, de a nonstop légkondi, meg az hogy nem igazán tudok aludni, eléggé megvisel, és már nagyon várom, hogy mindektten egészségesek legyünk és pihenhessünk...
Murphy azért vigyáz ránk.


Hát, millió pusz mindenkinek, jók legyetek, és drukkoljatok, hogy nagyon hamar meggyógyuljunk, és főleg, hogy ne legyen gond a reptéren a láz miatt... (visszafelé sem)

templomok meg tuktuk

Reggel úgy határoztam, hogy em töröm meg cigánylán öltözékemet nagy táska magammal cipelésével, avagy néhány főbenjáró bűn, amit ne kövess el ha bangkokban városnézni mész:

-kötözős saru felvétele:
ma megközelítőleg 10 szer tekerem fel és le a lábamra a gyönyörű bonyolult, szittya pántos kis fekete szandálomat, és a nap végére már ujjongtam amikor az utolsó templomról azt mondta Édesem, hogy csak kívülről érdekes...

-napszemüveg otthonhagyása
mivel reggel olyna de olyan erősen felhős-párás volt levegő, gondoltam eh... minek...
az összes légnemű tényező eltűnt dérlre, így Wat Phra Kaew -királyi palota templomában az első negyedórát hisztivel és káromkodással töltöttem, hogy mennyire szép az egész, mégsem látok belőle semmit...

Amit még megnéztünk ma, rövid lista:
Wat Paho -fekvő buddha

Wat Sud Hat

Golden Mountain

Wat TRaimit -aranybuddha
Most viszont elindulunk a mókás negyedbe, vagyis azt hiszem megnézhetek néhány azonos nemű boldog európait és thait, valamint a híres ladyboyokat...

Még valami:

Kálmán beteg, lázas, köhög, ilyenek.. szóval aki tud tuti természegyógyász tippeket, amik elérhetőek thaiföldön is, az ne habozzon írni bármelyik mailcímemre.

Köszönöm előre is.

thaiföld, második nap

SZóval, túl vagyunk egy keéssé kellemes éjszakán.
Én sikerrel elkerültem az egynaps ideút alatt minden náthába és influenzába esést, bár eléggé a határán éreztem magam, de hála a nonstop vedelt bíbor kasvirág kivonatnak, és c vitaminnak, nem lett semmi bajom.

Drágám eddig még nem élt ilyesmikkel, és kevesebet is tudott aludni a gépeken, mint én, szóval őt tegnap elkapta egy körre a nátha, legalábbis köhögni kezdett, lázas volt, de nem kicsit, és egykor feküdtünk, ötkor keltünk arra, hogy nagyon nem jól van...
Kb egy liter vizet kizzadt, meg bevett minden nálunk levő gyógyszert, én meg beletömtem némi naturális dolgot ami nálam volt... REggelre jól lett.. a hajnali ébrenlétnek volt annyi értelme, hogy megnézhettük a bangkok feletti reggeli derengést.
Érdekes, későn kel a nap és korán fekszik, kicsit mint mexikóban.
Itt mnost elég párás azidő, de ez nyilván megtévesztő, és még sokkal melegebb lesz.
Mindenesetre az ablakok kinézve ezer felhőkarcoló néz vissza...

Az emeleti hallban reggeliztünk (23. emeletes a szálloda, és mi a 23.-on vagyunk)

Én gyümölcsöket reggeliztem, dinnyét, ananászt, meg valami almának titulált hagymahéjszerű ízelten furcsaságot, sushit, az nagyon jó volt (egyébként tegnap is az volt a vacsora, nagyon élveztem, a maiak finomabbak voltak... és jázminos zöldteát.

Azért itt a hallban ücsörögve, ízléses teakfa parkettán, zöld kanapén terpeszkedve, sushit és zöldteát nassolgatva, a bankok feletti egyre ragyogóbb napban gyönyörködve -és nem is akármilyen társaságban...-kedvelem a pasit...- csupáncsak halkan mantráztam az égieknek magamban, hogy "köszönöm"...

Már átöltözve, hosszú cigányszoknyában -ma templomos nap lesz, ott nem lóghat ki a lábam...-


Az egyetlen dolog, ami itt veszélyes a turistákra az a légkondi... Kint ugyanis 35 fok, plusz pára, de felszálsz akármire, belépsz akárhova, és 18 fok a legmelegebb amire a légkondik állítva vannak, nem valami barátságos.... konkrétan borzasztó veszélyes, tiszta szerencse, hogy hoztam vastag sálat is...

Igyeksze m fotókkal is szolgálni, no megyek, nehogymár blogolással töltsem az itteni időt...


Millió csók mindekinek. :::)

elsőeste

Szóval, a szállodai szobát elhagyva, - ami egy eléggé hangulatos kávészínű enteriőr, frissen és üdén nekiindultunk bangkok belvárosrának (??).
Nos, ez az a hely, ahová nemhogya fürdeni nem kell, de a tiszta ruha is csak az európaiak lelkivlágához szükséges, egyébként a 35 fok, jókora szmog és magas páratartalom, meg az asztfaltről felszálló kukabűz (eddig nem rosszab, mint a görögöknél) miatt teljesen felesleges.

A metró jó, a közlekedésben az egyébként nem túl értelmesnek mondott -még nem tudom- helyiek jeleskednek, vagyis nem tülekednek, normálisna megy minden.. elég korrekt...

Két hatalmas plázában voltunk ma, telefonkártyát vételezni, egész jó olt.. majd mesélek sokat. :)

thaiföld első nap

Nov 11-én, hajnali néhykor le-sem fekvés, indulás otthonról, ferihegy: a szokásos,
Londonig nem meglepő módon alvás. Gateswick -asszem-, orbitális nagy reptér, kellemesen csípős levegő, és panorámázás a vonatból. Anglia varázsa átjön a filmeken, az a kevés, amit láttam belől, az egy az egyben olyan, mint akármelyik képen: kurta, erős pázsit, lomha köd, kis, sötét színű téglás házak.
Mertó: olyan mint nálunk, napijegyem volt, bementünk a belvárosba.
A híres Piccadilly circus szerintem döbbenetesen hasonlít nálunk a Kálvin térre, Illetve a belváros a belvárosra. Kellemes. Az épületek aljában fekete-sötétbarna faburkolatú, aranycégéres pubpok és kocsmák kelletik magukat, nagyon gusztusos. Londonnak jól áll a rossz idő.

FIsh&chipset szerettem vonla nni, mint echte angol jellegzetességet, megtaáltuk a helyet, érces hangú helyes kis pincérlány szolgált ki.
Azt hiszem, többször nem akarok majd fish&chipset enni, Édesem tökéletes halat kapoot, nekem az első nyers volt, a második -rendesek voltak, hoztak még egyet- meg csak egyszerűen a halnak abból a barna húsú részéből készült, és nyúlós-nyálkás maradt a sütés ellenére.
Nem nyert... :(

De legalább a vörösáfonya juice kifogátalan volt...

Amúgy, azt furcsállottam, hogy a fish&chipsnek is csak alig alig volt íze, lehet, hog yigazak a mesék az angol konyha javarészének az unamas voltáról...

A fánkárusok olyanok, mint a tvben... gusztusosak... és van belőlük sós is, ergo láttam paradicsomos-halas fánk ajánlatot is...

Utána vissza heathrow -i reptér, vonatozás, ott is aludtam, várakozás, majd irány amman. A jordánok: minő meglepetés nem intéztek busines classt, sőt, az amman bangkok i járaton is a turistaosztályon voltunk, így ott aludtam át az ammantól idáig tartó kilenc órából hét és felet...
:):)

Most itt vagyunk az Amari Atruim hotelben, -ez már thaiföld- ízléses, igényes, elég szép a szoba, Drágám szerint enél már csak jobba megyünk, amire nagy fintorogv rábólintottam.

Kezd erősödni bennem a meggyőződés, hogy nem lesz itt olyan rossz dolgom.

(itt is kb olyanok a viszonyok, mint mexikóban: a nagy szálló előtt kis manufaktúra valamire, pl, bicikliszerelésre...)

SZóval, ideértünk, tetszik...

Gasztro: vn pudingszerű édességük, fehér, és gusztusoan virágalakú... kókustejből van, meg még valamiből.. hát, gusztustalan. :)tényleg nagyon rossz. :D:D

Nos, enyém a fürdő, híradás vége...

gondolatok a temetőben

Nagypapám október 16-án halt meg.
Előtte elmentem hozzá és megpróbáltam elmesélni neki, hogy mi várja odaát... hogy abban nics semmi félelmetes, és nem is szükséges menekülni, félni tőle, annál ami az itteni kórházban vegetáló emberekre várhat, egészen biztosan jobb.
Ha pedig valaki hasznosan töltötte el idalent az idejét, hát, arra meg még sokkal sokkal jobb dolgok várnak.

Szórásos hamvasztást kértünk, és a család beszélt, én és édesanyám...
Egyik este megírtam, mit szeretnék elmondani... csak azt, ahogy én láttam... kicsi gyerekként, vájdlingpocakkal, nyári izzadságszagúan, ahogyan a bokasüllyedésével rohangált a kertben és mindig dolgozott. Amíg nem rokkant meg, nem bácsi volt, hanem a vidéki férfiaknak az az igazi fajtája, aki nem öregszik meg, mert dolgozik.
Ahogyan lebetegedett, lassan angyallá fehéredett a haja, arca... a vonásai letisztultak, és megőrizte azt a kis kópés mivoltát, amibe nagyim anno egészen biztosan beleszeretett...

Kimerült voltam reggel, és csak azt vártam, hogy túllegyünk rajta, nem tudtam, hogyan fogok beszélni...
A kerepesi temető feltöltött... Ragyogott a nap, a levelek, tiszta volt a levegő, és tapintani lehetett a nyugalmat a levegőben. Az a hely volt, ahol csak álltam volna hosszú, hosszú órákat, hogy beleolvadjak a világba... gyönyörű volt ma az a temető...

Kár, hogy ma már nem készülnek olyan szép síremlékek, szobrokkal, angyalokkal, amik tényleg megragadják az ember lelkét, és amikről igazán elhiszem, hogy vigyázzák a halottak nyugalmát...

Ahogy nézegettem a síremlékeket, elképzeltem a saját nevemet is sírra vésve, egy gyönyörű szobor fölött (gyönyörű fehér márvány miniatúrát képzeltem, kicsit mohos oszlopon, egymást ölelve alvó párral, és alá a neveket...) és konstatáltam azt is, hogy lassan a harmada-negyede letelt az életemből annak, amire hitelesítve lehetek... azokta gondoltam, akik ugyanúgy sétáltak a temetőben és nézegették a síremlékeket, arra gondolva, ők mikor kerülnek oda, és már ott fekszenek, megélt életük leteltével... Az időnek is van ideje.. ráérősen halad, ez a természete.

Ismét büszke voltam a családomra. Szép volt a temetés... nagyon szép. Őszinte, egyszerű, tiszta, és egészséges... érdekes érzés volt látni, ahogyan nagypapa testének földi maradványai felhővé robbannak a vízsugár alatt, hogy ami valaha egy ember volt, aki miatt tudok csirkét vágni, és királykisasszonyosat játszhattam, és amikor nagyon nagyon nagyon kicsi voltam, azt gügyögte nekem "macskabugyaaaa"* és lovagoltatott a térdén... szóval, valahol olyan furcsa, hogy a dolgok egyszerűen elmúlnak...
Én is,.... és a porceláncica, amit anyu hozott londonból(?) valószínűleg tovább marad egyben mint a porhüvelyem.

ami viszont biztos, az az, hogy az élet azért van, hogy végigÉLJÜK






* -aki ezt a szót kiejti a száján az olvasóim közül, azt egy életre utálni fogom a tiszteletlenségéért... vannak szent dolgok, ez is az. :))

blogbelakás

Nos, mivel eddig nem használtam a blogomat, most azt hiszem, életem publikusabb emlékeit átköltöztetem a loveboxról ide. Mert megérdemlem.

Költözés folyamatban.